- Áttekintés
- Galéria
- Foglalás
Lammer
Abtenautól Voglauig a híres Lammeröfenen keresztül vezet ez a raftingtúra, ami főleg tavasszal igazán szuper vadvíz. Röviddel az indulás után a szűk Voglaui kanyonban, technikás, izgalmas részeken csapunk rögtön a dolgok közepébe.
A Lammer raftingtúra programja Salzburgban:
A találkozó és az ismerkedés után a Gollingi bázisunkon Salzburg mellett rögtön kiosztjuk a megfelelő felszerelést a túrához. Ezután a buszainkkal elviszünk a beszállóhelyhez (csak kb. 15 perc), ahol a túravezető tart egy eligazítást és egyből indul a raftingtúra.
Sebes vadvíz a Voglaui kanyonon keresztül
Már röviddel a beszállóhely után kezdődik a Voglaui kanyon, egy szűk, sportos kanyon. Ezután izgalmas zúgók váltogatják egymást nyugodtabb részekkel, míg elérjük a Lammeröfen kiszállóhelyét. A szakasz hossza miatt a folyót egy túrán kétszer is megevezzük!
Plusz info – vízgarancia:
A Lammer elsősorban nagy esőzések és a tavaszi olvadás után evezhető. Amennyiben a folyóban túl kevés lenne a víz, akkor a túra helyett a „Salzach extrém” túrát evezzük, így garantáltan senki nem marad élmény nélkül.
-
Foglalás első lépésÉrkezésVégeCsoportméretÁr